Méltó szezonzárás Vácon
Beszámoló a XXII. Németh Miklós Gerelyhajító versenyről
Az atlétikai világdöntő miatt a szokásosnál kicsit későbbi időpontban, október 10-én került sor Vácon a hagyományosan szezonzáró dobóversenyre. Egyesületünk 17 atlétával vett részt a viadalon. A családias hangulatú, de komoly mezőnyt vonzó felkészülési verseny jó lehetőség a kezdő atlétáknak ismerkedni a versenyek lebonyolítási rendjével és hasznos a rutinosabb sportolóknak is, hiszen eredményeik felkerülnek a magyar toplistára.
Az ifjabbak között több újoncot is avattunk. Körmöndi Dávid első éves U12-es atlétaként először indult ilyen rangos versenyen. Dávid kissé megilletődötten kezdett, de pár rontott kísérlet után már érvényes dobásokat is bemutatott. Ugyanebben a korosztályban (U12) a lányok között indult Bácsi Hanna Andrea, Ferenc Zsófia, Racskó Anna, Szikora Anna Liza, Vörös Jázmin. Öröm volt nézni a lányok dobásait. Mindenki koncentráltan, tudása javát mutatva versenyzett. Ferenc Zsófi és Vörös Jázmin 30 méter feletti dobása extra teljesítmény, de a többiek is nagyon szépen teljesítettek. Nem csoda, hogy a dobogó legfelső fokára Zsófi állhatott. Második lett Jázmin és a harmadik helyen is ráckevei atléta végzett – Szikora Liza első komoly egyéni versenyén ért el dobogós helyet. Az élen végző kislányok a kiskunlacházi csoportban pallérozódnak Balogh Laci bácsi irányításával.
Az U14-es korosztályban a fiú mezőnyben indult Dudu Olamide Adam és Pap-Szabó Patrik. A fiúk nem készülnek kifejezetten dobóatlétának, de ebben a korban még az atlétika minden versenyszámát gyakoroljuk, hogy komplex módon fejlődjenek a gyerekek. A nagyon erős mezőnyben a fiúk nem kerültek be a nyolcas döntőbe.
Az U14-es lányoknál viszont örömünkre négyen is végig dobták a versenyt. Cser Viktória 31,64 méteres egyéni csúccsal bizonyított, hogy nem véletlenül került be a múlt héten országos bajnokságot nyert U16-os gerelyhajító csapatunkba. Viki ezzel a dobásával megnyerte a versenyt. Simon Lilla szintén az országos bajnokcsapat tagjaként 40 centivel maradt le a dobogóról. Magyar Zita ötödik Fuchs Hanna hetedik helyen végzett. Sajnos Bebők Paméla technikai problémák miatt késve érkezett a helyszínre, így csak versenyen kívül csatlakozhatott a mezőnyhöz.
A 14 éves lányok között versenyzett Pap-Szabó Flóra. Flórának a versenyrutin megszerzése és a gyakorlás volt a cél. 20 méter feletti dobásával elégedettek lehetünk.
U16-os korosztályban élvezetes, nagy versenyt láthattunk. A győri Horváth Bianka és ráckevei Fazekas Klára sorozatonként előzgették egymást a tabellán. Végül papírforma győzelem született és Győrbe került az aranyérem. Klára viszont kétszer is egyéni csúcsot dobott (44,29 m) – ráadásul négy métert javítva korábbi legjobbján – úgyhogy egyáltalán nem volt hiányérzetünk. Magyar Szofia 34,58-al állhatott a dobogó harmadik fokára. Répás Dorka utolsó versenye volt ráckevei színekben. Közel 26,60 méteres dobásával megközelítette egyéni csúcsát. Racskó Ágnes nyáron tért vissza az atlétika pályára. Első gerelyversenyén közel 20 métert dobott.
A szabadtéri szezont az idősebb atlétáinkkal lezártuk. Kezdődik az őszi, téli alapozás és a jövő évi célok kijelölése.
A nyitóképen: Németh Miklós olimpiai bajnok gerelyhajító (Montreal, 1976) a ráckevei atléták gyűrűjében




















































































