Sikeres felkészülés az összetett országos bajnokságra
Beszámoló Albertirsa U14 összetett versenyéről
Nagy erőkkel készülünk az U14-es korosztály legrangosabb nyári versenyére a június végén esedékes összetett országos bajnokságra. A 14 éven aluli atlétáknak a többpróba versenyeken nagyobb szabadságuk van, mint idősebb társaiknak. 3 féle összetett variáció közül választhatnak: futó, ugró, dobó hangsúlyú négypróba feladatok várnak rájuk. Atlétika pálya híján mi elsősorban ügyességi számokra tudunk készülni. Ez látszott a június 6-án rendezett albertirsai verseny eredményein is.
A lányok mezőnyében dobó összetettben négy versenyzőnk indult: Puja Dóra, Kovács Enikő, Gergely Dorka, Pap-Szabó Flóra. A lányok ötösugrással kezdtek majd jött a három dobószám: súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás. Dóri és Enikő kimagaslóan jó eredménnyel zártak (Dóri: első hely, 2998 pont, Enikő: második hely, 2525 pont). Mellettük Dorka állhatott fel a dobogó harmadik fokára (2047 pont).
U14 fiú mezőnyben Szász Szabolcs indult futó összetett variációban. 80 méter gátfutás után távolugrás, kislabda hajítás és a végén gyilkos 800 méter síkfutás várt a fiúkra. Szabi egyenletes jó teljesítménnyel első helyet ért el.
Az U14-es összetett verseny mellett a fiatalabb atléták is rajthoz állhattak Albertirsán. A ráckevei egyesületet az U12-es korosztályban Pap-Szabó Patrik képviselte. Patrik két sprintszámot vállalt a tikkasztó hőségben. 60 méter síkfutásban egyéni csúccsal győzött. Ráadásul 9.18-as futásával az országos, korosztályos toplista harmadik fokára lépett fel. 200 méter síkfutásban még ennél is jobb teljesítményt mutatott. 30.21-el győzött és ezzel vezeti az országos toplistát.